Itt megint vissza kell nyúlnunk az európai mintákhoz, legjobb gyakorlatokhoz. Felméréseink és a szakirodalom is azt mutatják, hogy csekély azon országok száma, ahol a hiteles fordítás feltételeként támasztják a lektorálást. Ahogy a közjegyző és a külképviseleti munkatárs sem lektorál, a leendő „nyelvi közjegyzői” modellben sem célszerű kötelezővé tenni a külső személy általi lektorálást, nyelvi ellenőrzést. Ha megnézünk más szakmákat – úgy, mint statikus, sebész, könyvvizsgáló –, azt látjuk, hogy a szakemberek minden esetben önállóan vállalják a felelősséget az általuk elvégzett munkáért, saját pecsétjükkel és nevükkel.

Mi úgy gondoljuk, hogy a minőségbiztosítás alapja a személyes kvalitás és a szakmai felelősségvállalás. Az államnak pedig bizalommal kell lennie a közfeladatot ellátó köztestületek és szakértők irányában.

Egyesületeink természetesen támogatják azt, hogy büntetőjogi eljárásban, bizonyítási eszközként felhasznált beadványok, tanúvallomások és bírósági határozatok fordítása esetén kötelező legyen azokat lektorálni az iparági sztenderdnek számító „négy szem elve” alapján. Bizonyára nem is véletlen, hogy a jogalkotó a csak a polgári peres eljárásokban felhasznált fordításokban írja elő az “egyszerű fordításokat a rövidesen hatályba lépő, új polgári perrendtartásban”.